Annyi, de annyi minden történt velem és sok sok olyan dolog van amit ide nem írhatok meg.
A blogomban van egy ilyen post: kicsi szabadság. Na, lényegében erről, szerettem volna egy szép postot írni, ill. nem erről, hanem a sümegi nyaralásról (9.17-től 9.22-ig voltam Mónival, amúgy szuper volt) vagy pihenésről. De amikor visszajöttünk Mónival Sümegről, hosszú egy hetes pihenés után jókedvűen és feltöltődve akkor szembesültem a nem túl jó hírekről. Emiatt nem írtam meg a sümegi postot (majd talán egyszer bepótlom). Azért csak most írok erről, mert meg kellett emészteni a dolgokat. Csak néhány gondolatot szeretnék veletek megosztani.
Én egy olyan ember vagyok, aki mindig kis lépésekben gondolkozik, tervezget, ill. nagy terveket szövöget a jövővel kapcsolatban. Viszont ehhez biztonságban kell tudnia családját, anyagi hátterét és munkahelyét. Az előbbi kettővel teljesen rendben vagyok, az utóbbival kevésbé. Én lassan 1 éve koptatom Jasmin lépcsőit, és amikor végigsétálok a hosszú folyosón, akkor a régi arcokat keresem, sajna egyre kevesebb van belőlük. Már semmi nem olyan, mint régen. Na de mind1. Ez van, ezt kell szeretni. Azért szerencsére nem olyan tragikus a dolog. Meg aztán fő az optimizmus.