Archive for the Category ◊ eljegyzés ◊

29 ápr 2008 Tartalmas hétvége
 |  Kategória: család, eljegyzés, események, pihenés  | Címke: ,  | Szólj Hozzá

Hétvégén (szombaton) volt szerencsém ismét egy eljegyzésen részt venni. Móni unokatesóját jegyezték el. De kezdjük az elején.
Szombaton irtó komásan keltett fel Móni, valamikor fél 8 után. Ugyebár az éjjeli szerver karbantartás rányomta arcomra bélyegét. Na de szerencsére egy energiaital betolása után már egész jól voltam. Mivel délre kellett mennünk, így nem nagyon lehetett vakarózni. Laza reggeli után, Opel indít, aztán már szívtuk is be a reggel friss benzingőzös pesti levegőjét. Sajna nem keveset kellett araszolni a Hungária körúton, és ekkor következett be, ami még velem soha nem történt meg. A dolog pikantériája az, hogy én voltam a sofőr, és mégis olyan szarul lettem a kocsiban, hogy Pest szélénél Mónit ültettem a volán mögé. Szerencsére gond nélkül leértünk Dunaföldvárra, és 20 perc után már sokkal jobban lettem.
Szóval rendben megérkeztünk a nagy eseményre. Csilla és Gyuri szépen kiöltözve fogadták a vendégeket, és egyből egy kis szíverősítővel kínálgattak. Nem ittam semmit (nem mertem). Bekísértek a szobába, ahol már szépen meg volt terítve, minden díszben állt. Nem tudom, de valahogy olyan gyomorszorítós érzésem támadt, azon izgultam, hogy vajon mit fog mondani a Gyuri, és hogy sikerül-e a lánykérés. Nem kis meglepetésemre majd 5 percig beszélt, és le a kalappal előtte, ügyes volt és IGEN választ kapott 🙂 Utána következett az eszem-iszom, beszélgetés. Egyszerűen jól éreztük magunkat, majd koraeste újabb eljegyzési élményekkel gazdagabban értünk haza. Sok boldogságot kívánok nekik!


Csilla-Gyuri-Eljegyzés



Vasárnap Fehérvárra mentünk, és próbáltuk aktívan eltölteni a hétvége utolsó napját. Nem tudom honnan jött az ötlet, de Andrissal, Dorinával, Rudival, Notival elmentünk kosarazni egyet. Hát mit mondjak, 1.5 óra után lógott a nyelvem, 😀 a fókazsírom csak úgy égett, de persze egy dekával nem lettem könnyebb. Most két nap után is izomlázam van, és alig tudok lépcsőzni, na de néha kell egy kis sport.

30 dec 2007 Eljegyzés
 |  Kategória: család, eljegyzés, események  | Címke: ,  | 3 hozzászólás

Sajna elég régen írtam. Pedig sok minden történt mostanság velem.

Igen, a nagy napot is túléltem, december 23.án tartottuk meg Dunaföldváron az eljegyzésünket Mónival. Már előtte napokig aludni sem tudtam, minden bajom volt. Amiatt voltam ideges, hogy mit fogok mondani, a nem kis vendégsereg előtt. Csak a „szűk” család volt ott, de így is 30-an voltunk. A nagy nap előtt a neten, utána túrtam, hogy egy ilyen eljegyzés miként is zajlik le. Találtam egy versikét is, amit bemagoltam (iskolás korom óta nem volt erre példa), kb. két nap alatt sikerült is, 5-10 hibával megtanulni. 🙂 Pedig nem volt túl hosszú vers. Egész pontosan ez volt:

„Nehéz most beszélnem, hisz izgatott vagyok,
De a lényeget illetően, kétséget nem hagyok.
S bár most izgulok kicsit, de kérdezni nem félek,
Hisz úgy lesz teljes életem, ha majd veled élek.
A szüleid előtt, most válaszolj hát nekem,
Hozzám jössz e feleségül, s élnél e velem? /Móni itt mondta az igent/

Boldogság volt hallanom az imént a választ,
Amit én most teszek, az már nem is fáraszt.
Ha az ember a kérdésre a zengő IGENT kapja,
Fontos még,hogy rábólint e, az anyja és apja.
Ezért hát kérdezem, most tisztelettel tőlük,
Adják e rá áldásukat,hogy én legyek a vőjük?” /áldást megkaptam 🙂 /

Persze a vers előtt volt egy rövid köszöntő szöveg, amit persze túlkomplikáltam. A vers végén meg gyűrűhúzás (bal kézre), persze a Móninak a jobb kezemet adtam, így nekem oda lett felhúzva 😀 LOL, utána sutyiban megcseréltem a gyűrűt. Annyira béna voltam 🙂 Persze videózva is volt, amin minden jól látszik.

Na de mindegy, a lényeg, hogy túlvagyok rajta, és örülök, hogy azért lényegében minden simán ment. Jókat ettünk, ittunk, és mivel kaja rengeteg volt, így másnap ismét összeült a vendégsereg.

Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy ott volt. Évának és Pistának, a Mamáknak, hogy mindenben segédkeztek. Sürögtek forogtak, főztek, tálaltak. Ja és az ajándékokat is köszönjük, egy kisebbfajta vagyont kaptunk.

27 okt 2007 Tervek a jövőre nézve

Sajnos mostanság igen kevés időm marad blogólni. Ez többek között amiatt van, mert szinte minden percem be van osztva. Tervezgetem a jövőmet, mindenkinek megpróbálok megfelelni és ha valakinek valamit megígérek, akkor én érzem magamat kellemetlenül, ha esetleg a beígért határidőre nem készülök el valamivel. Na de hát ez van, amikor az ember túl sokat vállal be. Néhány dolgot még ebben az évben véghez kell vinni. Hogy miért is? Hát azért mert ezekre a dolgokra én ezt a határidőt tűztem ki magamnak. Na, és akkor most nézzük is sorba mik is ezek.

1. Konyha felújítási munkálatok.

Igen tudom, hogy ezt máshol elméletileg mesteremberek szokták végezni. De aki engem ismer, az tudja, hogy én simán nekimerek állni ezeknek a munkáknak. Már most leszögezném, hogy nem csak egy szimpla kifestésről van itt szó, hanem teljes felújításról. Tehát víz áthúzás és szerelés, csatornázás azaz lefolyócsövezés, villany újrahúzás, vakolás, csempézés, festés, konyhabútor összerakás és felszerelése. Nem kell megijedni, nem most csinálom ezt elsőként. Hiszen a lakás többi részét is én újítottam fel persze Móni segítségével. Ez egy kicsit nagyképűen hangzik, de erre én is büszke vagyok. A pozitívum a dologban az, hogy a tegnap és ma meg is csináltam a vizet és a csatornázást, frankón működik minden és sehol sem folyat.

2. Webszerver újratelepítés.

Bár a rendszer nem régi rajta (FreeBSD 6.2) de a benne lévő 80GB-os vinyó kicsinek bizonyult. Ráadásul a blogomat is át akarom hozni a szerveremre, mert az jó. Emiatt sok mindent fel kellene frissíteni rajta (mysql, php, stb.), így inkább újrarakom, persze kap egy 3ware raid kártyát is. Most üzenném Kallernak, hogy a TS és a Joomla ekkor fog felkerülni. Bár az utóbbin erősen gondolkodom még, mert sok mindent hallottam róla és vigyázni kell vele.

3. Eljegyzés megtartása családon belül és az esküvő szervezés megkezdése.

Bizony 2 hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy a lánykérés után ilyen gyorsan felgyorsulnak az események. De ez az élet rendje, és én nem is tiltakozom ellene. Móni már tisztára be van zsongva, én meg idegeskedhetek több dolog miatt is.
Ha minden igaz, akkor még ezév december környékén megtartjuk az eljegyzést családon belül is. Többen most legyintenének, hogy az nem nagy dolog, hiszen csak a szülők összeülnek, én megkérem újra Móni kezét a család előtt, aztán kész is. Aham, de vagy 30-an leszünk, külön helyiség lesz bérelve emiatt. Szóval ez van.