09 feb 2010 Hálózat médiaiskolai körkép

Már napok, hetek óta kavarognak bennem a gondolatok, és mindenképpen akartam írni az elmúlt fél évről pár sort. Bizonyára sokan tudják rólam, hogy a munka mellett már fél éve iskolába is járok. Aki ezt nem tudta, az viszont észrevette rajtam, hogy eléggé feszült és ideges voltam az elmúlt hetekben. De jelentem, a mai nap sikeresen befejeztem az első félévet vagy szemesztert (kinek hogy nevezi). Hurrá!!! 🙂 Bár azt azért meg kell említenem, hogy igen nehezen lett meg és nem kevés tanulás és tanári „jóindulat” után tudtam csak teljesíteni. 🙂 Szóval most öröm és boldogság, belevághatok a második félévbe. És akkor most jöjjön egy kis Hálózat médiaiskolai körkép, amit segítő szándékként írók, és teljes egészében az én személyes tapasztalataimat tartalmazza.

A segédoperatőri képzést 2009. október elején kezdtem meg. Előtte volt egy felvételi elbeszélgetés, ahol a hallgató általános tudását térképezték fel. Ettől nem kell megijedni, aki már fogott a kezébe kamerát vagy fényképezőgépet, és van egy kis érzéke hozzá, annak ez a felvételi gyerekjáték lesz.
Aztán jött a beiratkozás, itt szépen megkaptuk a képzésről a tájékoztatást, majd az első félév képzési díját befizettük – a piszkos pénzügyek, mintha a fogamat húzták volna – 🙂 Majd a leckekönyvet kitöltöttük, ahol a feltűnően sok tantárgy egy kicsit elrettentett.
Másnap megkezdődött az oktatás, ami minden héten, pénteken és szombaton volt. Az első pár hónapba még sokan voltunk, aztán egyre többen kezdtek lemorzsolódni. Évközbe több házit (kb. 5db-ot) is le kellett adni, amik tovább nehezítették a dolgot. Én már itt kezdtem megcsúszni, szinte minden házimat késve adtam le, amiért késedelmi díjat kellet fizetnem. 🙁 Sok olyan tantárgy volt, amit én előtte nem tanultam, és ezek kevés óraszámban nagyon nagy anyagot öleltek át. Ilyen volt pl.: szociológia, művészettörténet, pszichológia. De ezek mellett a beszédművelés, műszaki ismeret, műfajismeret, vizuális nyelv és dramaturgia, rendezés, operatőri ismeret, magyar filmtörténet, televíziós és film gyártástechnológia tantárgyak se voltak egyszerűek. Aztán eljött a vizsgaidőszak, amit persze csak azok kezdhették meg, akik az évközi házikat rendben leadták. Na itt szembesültem azzal a ténnyel, hogy bizony nem elég az órákon részt venni, hanem hosszas tanulással lehet csak ezeket a vizsgákat teljesíteni. És ez koránt sem volt egyszerű, ugyanis 13 tantárgyból írásbeli és kettőből szóbeli is volt. Szerencsére több tantárgy elsőre meglett, és volt pár, amit csak többszöri nekifutással sikerült összehozni.
Aki most kezd ilyen képzésbe, annak azt javaslom, hogy már az első hetekbe nézzen utána az órákon leadott anyagoknak a neten, (mert az órai anyag kevés a vizsgákra). Illetve már az elején szerezzen be egy olyan fényképezőgépet, amivel lehet manuális módban is fényképezni és naponta, vagy hetente menjen egy kört, és lövöldözzön vele sok-sok képet. 🙂 Ugyanis a párhuzamos montázs és fotóetűd háziknál vért fog izzadni, ha csak kommersz sima képeket ad be. És itt sok esetben nem a kép minősége, hanem a művészi értéke fontos.

Az órákon többször PowerPoint-ok (bemutatók) vannak leadva, ezeket minden esetben el kell kérni a tanártól (vagyis meg kell próbálni elkérni). És még valami. Van egy elég hosszú filmlista, ami tartalmaz kötelező és ajánlott filmeket. Ezeknek a filmeknek csak egy részét ismertem, sok olyan van benne, amiket már sehol sem lehet megtalálni. Én is csak egy részüket tudtam megnézni, szóval fel van adva a lecke rendesen. 🙂
Viszont ha valaki ezeken a nehézségeken átküzdi magát, akkor egy olyan papírt fog kapni a kezébe, amivel könnyebben el tud helyezkedni a szakmába (a próféta beszéljen belőlem), mert nekem is még hátra van a második félév. 🙂
Így végezetül mindenkinek egy nagy kalappal kívánok, ja és jól kössétek fel a gatyát! 🙂 Sok sikert!



Kövesd nyomon a válaszokat: RSS 2.0 feed-el. Esetleg szólj hozzá, vagy újra olvasd el.
6 hozzászólás
  1. sanyoca szerint:

    😀 jaja belekerültem, még júniusban volt egy adás szimulációnk, aztán abból csináltak egy promó videót. 🙂

  2. robert szerint:

    Sanyó, bakker, láttalak a tévében! 🙂 Médiaiskola promó videó. 🙂

  3. sanyoca szerint:

    Szia Neszike! Nagyon köszi a dícséretet és a bíztatást. Most csináltam egy vendégkönyvet a Sanyoca.hu alá, itt elérhető: http://sanyoca.hu/?p=203

  4. neszike szerint:

    Szia Sanyo,
    Nagyon sajnálom, hogy nincs vendégkönyv a Sanyoca.hu oldalon, mert egy NAGYON NAGY DÍCSÉRETET írnék most oda!!! Fantasztikus a Dorináék esküvői dvd-je minőségi összeszedet PROFI munka!!! Gratulálok és sok sikert kívánok Neked mégegyszer! És bocsi, hogy ide….

  5. sanyoca szerint:

    köszi 🙂
    Igen sajnos én is úgy éreztem, hogy ezek a töltelék tárgyak elég sok hasznos időt vesz el a hasznos pl. operatőri tárgyaktól.

  6. robert szerint:

    Szép összefoglaló volt, s gratulálok a sikeres félévhez! 🙂

    Számomra ez egy elrettentő bejegyzés. 😀 Már ott elment a kedvem az egésztől, hogy tanulni kell. No, nem azt mondom, hogy tanulás nélkül akarok papírt, de ahogy elnéztem a tárgyakat, nem hiszem, hogy egy segédoperatőrnek ennyi mindent kéne “tudna”… Jobban érdekel a szakma sűrűje, mint sem az ilyen töltelék tárgyak, amik sok esetben csak közvetve kapcsolódnak a szakmához.

Szólj Hozzá

Ide írj valami szépet és okosat: ;)