Archive for ◊ 2007 ◊

30 dec 2007 Eljegyzés
 |  Kategória: család, eljegyzés, események  | Címke: ,  | 3 hozzászólás

Sajna elég régen írtam. Pedig sok minden történt mostanság velem.

Igen, a nagy napot is túléltem, december 23.án tartottuk meg Dunaföldváron az eljegyzésünket Mónival. Már előtte napokig aludni sem tudtam, minden bajom volt. Amiatt voltam ideges, hogy mit fogok mondani, a nem kis vendégsereg előtt. Csak a „szűk” család volt ott, de így is 30-an voltunk. A nagy nap előtt a neten, utána túrtam, hogy egy ilyen eljegyzés miként is zajlik le. Találtam egy versikét is, amit bemagoltam (iskolás korom óta nem volt erre példa), kb. két nap alatt sikerült is, 5-10 hibával megtanulni. 🙂 Pedig nem volt túl hosszú vers. Egész pontosan ez volt:

„Nehéz most beszélnem, hisz izgatott vagyok,
De a lényeget illetően, kétséget nem hagyok.
S bár most izgulok kicsit, de kérdezni nem félek,
Hisz úgy lesz teljes életem, ha majd veled élek.
A szüleid előtt, most válaszolj hát nekem,
Hozzám jössz e feleségül, s élnél e velem? /Móni itt mondta az igent/

Boldogság volt hallanom az imént a választ,
Amit én most teszek, az már nem is fáraszt.
Ha az ember a kérdésre a zengő IGENT kapja,
Fontos még,hogy rábólint e, az anyja és apja.
Ezért hát kérdezem, most tisztelettel tőlük,
Adják e rá áldásukat,hogy én legyek a vőjük?” /áldást megkaptam 🙂 /

Persze a vers előtt volt egy rövid köszöntő szöveg, amit persze túlkomplikáltam. A vers végén meg gyűrűhúzás (bal kézre), persze a Móninak a jobb kezemet adtam, így nekem oda lett felhúzva 😀 LOL, utána sutyiban megcseréltem a gyűrűt. Annyira béna voltam 🙂 Persze videózva is volt, amin minden jól látszik.

Na de mindegy, a lényeg, hogy túlvagyok rajta, és örülök, hogy azért lényegében minden simán ment. Jókat ettünk, ittunk, és mivel kaja rengeteg volt, így másnap ismét összeült a vendégsereg.

Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy ott volt. Évának és Pistának, a Mamáknak, hogy mindenben segédkeztek. Sürögtek forogtak, főztek, tálaltak. Ja és az ajándékokat is köszönjük, egy kisebbfajta vagyont kaptunk.

08 dec 2007 Előző napok eseményei

Nem tudom mi a csuda van velem, de a napokban percről percre változik a hangulatom. Néha tök jó kedvem van, néha meg igen szar.

Múlt héten, szombaton a nagy szabadság után kaptam egy pihenőnapot. Köszi Tomi (direkt írtam így)! Ez tényleg jól jött, mert Mónival megrendeltük a gyűrűket aznap, és jó kedvem is volt, Dunaföldváron voltunk, még az Opelt is lemostam 🙂

Aztán jött a vasárnap (még mindig múlthét). Fehérvárra mentünk Mónival, és nagy meglepetésünkre ott volt Mamám. Mint később kiderült, előző napokban rosszul lett és Anyámék elhozták Ádándról. El kellett vinni dokihoz is. Na, ez a napom pl. nagyon rossz volt.

Aztán pár napra, éjjelre voltam beosztva. Móni közben lebetegedett, és egész héten otthon volt. Így a nappali alvások lerövidültek 4-5 órára, mert nem tudtam nyugodtan csendben alukálni. Pedig Móni nagyon csendben volt, de mégis ilyenkor nem megy az alvás. Nappal csinálgattam az otthoni dolgaimat, azzal szépen haladtam.

Aztán jött a 6.-ai mikulás buli a cégnél. Nagyon jól éreztem magam, pezsgőztünk, ettünk-ittunk. Még előtte nap Mónival mozit terveztünk, sajna nem jött össze. Anyósom Éva korházba került, női dolgok miatt. De ezt itt nem részletezném. Így a nap végére megint rossz kedvem lett.

Rá egy napra, Móni hazament anyuját megnézni, így egyedül maradtam. De nem unatkoztam, dolgoztam egész nap otthon. Ja és a „hab a tortára”: Az otthoni notebookon a Windows XP kissé szétcsúszott, Kár volt újra tenni az SP2 csomagot 🙂 , de ez már az én bajom. Már nagyon filózok rajta, hogy lecserélem Ubuntura. Röviden ennyi.

24 nov 2007 Zongoravirtuóz
 |  Kategória: zene  | Címke: ,  | Egy Hozzászólás

Nem tudom mi van velem, de napok óta klasszikus zenét hallgatok. Attila öcsémtől kaptam kölcsönbe egy cd-t amin klasszikus zenék vannak zongorán előadva. Csak néhány nevet hagy említsek meg: Schubert, Chopen, Waltz, Tchaikovsky
Bizony annak idején én is tanultam zongorázni, de mára szinte teljesen elfelejtettem. Most ha éppen kedvem van, akkor inkább gitározok egyet, az talán jobban megy a zongoránál 🙂
Amikor otthon járok Fehérváron, mindig csodálom amint Attila zongorázik, úgy szeretem hallgatni. És akkor most jöjjön egy videó, egyszerűen hihetetlen, kicsit tud a Néni 🙂

24 nov 2007 Évforduló
 |  Kategória: események  | Címke:  | Egy Hozzászólás

Szokásomhoz híven, mindent utólag írok meg. Sajna a napokban annyira elfoglalt voltam, meló ezerrel, és emiatt egy kicsit szarúl is éreztem magam. Na, miért is? Na, jó elmesélem.Pár nappal ez előtt voltunk Mónival 5 évesek. Egész pontosan november 21.-én. Igen jól sejtitek, sajna elfelejtettem az évfordulót 🙁 Aznap délutánra voltam beosztva melóba, és kb. fél éjfélre értem haza. Általában ilyenkor már Móni aludni szokott, most viszont ébren volt. Az ágyon az ajándékom, rajta egy cetlivel „Boldog 5. évfordulót”. Egyből mondtam neki, hogy ez bizony kiment a fejemből 🙁 és ne haragudjon. Szerencsére nem neheztelt rám. Természetesen a következő nap megleptem én is egy kis ajándékkal és virággal. Móni, ne haragudj rám! Nagyon Szeretlek!

21 nov 2007 Óriás emberek
 |  Kategória: érdekes  | Címke:  | 11 hozzászólás

A felső két kép szerintem átverés, mert mindkettő csontváz tök egyforma. De azért mindegyik kép érdekes. Köszi Andris a képeket! 🙂