Igen, a hír igaz! 🙂 Ma 13 óra 15 perckor megszületett a kislányunk, Zsófia. A Baba és a Mama is jól van. És akkor most kicsit részletesebben:

Hajnalba Móni kiugrott az ágyból (4:30 lehetett): „azt hiszem, folyik a magzatvíz!!!”
Válasz erre: „Uh ne már, nyugi, nyugi” 🙂
És valóban, lenéztem a parkettára, és egy nagy tócsa áttetsző folyadék terült el alatta. Gyors fürdés és irány a Sote 2. Nőgyógyászati Klinika. Olyan 5:30-ra értünk oda. Mónit megvizsgálták, méhszáj egy ujjnyira nyitott volt, 5:45-kor már a vajúdóban voltunk. Igazából innentől nyugi volt egészen fél 11-ig. Ez alatt lefolyt egy liter sóoldat és kb. 10 perces enyhe fájásai voltak.
Aztán hozták az oxytocin-t ami fél liter sóoldatba volt bekeverve. Bekötötték, szépen elkezdett folydogálni az infúzió. Olyan 3 perc után Móninak már 5 perces fájásai voltak, egyre erősödtek. Szegényt, itt sajnáltam a legjobban. Görcsölt, zihált, próbálta a levegőt nyugisan venni. Közbe kb. fél óránként nézték, hogy mennyit tágult a méhszáj. Fél 12-kor átmentünk a szülőszobába. Na ott már nagyon ki akart jönni a baba, sorba jöttek a tolófájások, én meg Móni mellett voltam végig, itattam, szőlőcukorral etettem, és fogtam a kezét. Igazából nem kellett mást csinálnom. Aztán a Doki mondta, hogy menjek át a Móni túl oldalára. Ekkor, ahogy a szülésznő előtte szépen elmondta, lábakat fel, térdeknél megfogni, nagy levegő, és nyomni, nyomni, nyomni, közbe meg a doki a has felső részét finoman nyomta. Aztán pihenés fél percig, és a következő tolófájásnál megint nyomni, nyomni, nyomni. És ez így ment kb. 6x, amikor egyszer csak látszódott a baba buksija.
Na anyuka, meg szeretné fogni a baba fejecskéjét??? Jött a kérdés. Móni egyből odanyúlt, és csak ennyit mondott: Jaj Istenem…! Könnybe lábadt a szemem, és kb. 3. nyomás után a baba előbújt. Néztem a kékes-lilás testét, elsőnek megijedtem, aztán a szülésznő megtörölte az arcát Zsófinak, és végre felsírt. Egyből jobb színe lett. 🙂 Ekkor Mónira fektették a babát egy percre, aztán bebugyolálták egy lepedőbe, és a kezembe nyomták. Hihetetlen volt, a szemem könnyes volt. Hol a Babára hol a Mamájára néztem. Aztán a doki szólt: Nah apuka, hol a fényképezőgép??? 😀 Hozom, hozom. Válaszoltam, és már kattingattam is, íme néhány kép, és egy videó a végére: