04 szept 2009 Pattanjunk a nyeregbe!
 |  Kategória: érdekes, hobbi  | Címke:

Múlt héten otthonról (Székesfehérvárról) elhoztam a régi biciklimet, ugyanis arra gondoltam, hogy a melóhelyre milyen jó is lenne biciklivel járni. Ez egy kb. 15 éves 26-os Mountain Bike  és bizony eléggé megviselt. Bár a gumik ki lettek cserélve rajta, de a többi alkatrész igencsak megkopott. Egyik nap szépen bevásároltam bicikli kiegészítőkből: lámpák, lakat, kitámasztó, csengő, pumpa, km óra, stb. és nagyjából körbenéztem mindent rajta. Aztán másnap délután rápattantam, és úgy gondoltam, hogy a laza 6km -t letekerem és 20 perc alatt beérek vele a melóhelyre. Nah az a délutánom igencsak kalandos volt, ugyanis az út negyedénél a hátsó kerekem lapos lett. Még jó, hogy vittem magammal pumpát így kb. 4x kellett felpumpálnom a kereket, és fél óra alatt meg is érkeztem. –persze késve-

Másnap aztán kivettem a hátsó kereket, és kiderült, hogy az egyik küllő kiszúrta a belső gumimat. 😀 Nah akkor vettem észre, hogy a hátsó kerékben levő összes küllő olyan laza, hogy 2-3cm -t valahol 4cm -t is el lehetett mozdítani egymástól. Fogtam is szépen, és elvittem egy bringa szervizbe a hátsót, ott aztán ültek rajta 2 napig, nem nyúltak hozzá. 🙁

Ma, amikor mentem volna érte, egy másik szervizes volt bent és kb. 5 percig keresgettük a hátsó kerekemet, amikor megtaláltuk akkor ránézett és mondta, hogy olyan 5-6ezer Ft-ért lehetne megcsinálni, mert a tengelyt is ki kellett volna cserélni úgy el volt hajolva. Egyből ajánlott nekem egy új kereket, ami kb. 6-7ezerbe került volna. Nah ekkor megköszöntem neki, és szépen hazabattyogtam a rossz hátsó kerékkel. Mivel már napok óta nézegettem az új bringákat a neten, így kocsiba ültem és meg sem álltam egészen a Decathlon –ig.

b'twin 5 hibrid

b'twin 5 hibrid

Az üzletben teljesen tanácstalanul nézegettem a szebbnél szebb bringákat. Szerencsére a 3. percben odalépett hozzám egy eladó, és az éppen kiszemelt bringáról mindent elmondott. Egy kis tanakodás után végül is a drágábbat vettem meg és persze a nagyobbat, ami azt jelenti, hogy ez bizony már 28-as méretű.

Néhány adat róla: Hibrid felépítés, ami annyit jelent, hogy se nem férfi se nem női váz, hanem ilyen köztes. 🙂 Alu váz és  alu fékek vannak rajta. A kormány dőlésszöge állítható, első teleszkópos, zselés kényelmes nyereg, 21 sebességes váltó, sárvédők, lámpák, stb. stb. Szóval nekem nagyon megtetszett, és 69900Ft –ért már haza is vihettem. 🙂 Az első éles bevetése holnap lesz, ezzel fogok menni éjszakára melózni. Remélem minden működni fog rajta, bár ezt garantálták, ugyanis a vásárláskor mindent szépen beállítottak rajta. Amúgy a vázra 5 év az alkatrészekre meg 2 év garit vállalnak. Jah és majd 3 hónap után ingyenes szervizbe kell bevinnem, akkor megint mindent belőnek rajta.



Kövesd nyomon a válaszokat: RSS 2.0 feed-el. Esetleg szólj hozzá, vagy újra olvasd el.
5 hozzászólás
  1. Attila szerint:

    Öhm, kb. 2.500 Ft. 😀 Amúgy meg nem nagyon zaklat fel. Tudod…van jó buszközlekedés. 😀

  2. sanyoca szerint:

    Minek akarsz te menni Angliába, Oxfordba? 🙂 Nah és mennyi gyűlt össze a notebookodra? 🙂
    Ja, amúgy persze, hogy nem vennél biciklit mert hát te nem nagyon tudsz biciklizni.

  3. Attila szerint:

    Mondjuk kiutaznék végre Oxfordba, ahová már évek óta vágyom, vagy növelném vele a notebookra való gyűjtésem, de nem biciklit az biztos. 😛

  4. sanyoca szerint:

    Nah, mit vennél belőle? 🙂

  5. Attila szerint:

    Istenem, ha nekem majd 70.000 Ft-om lenne, mit is vennék belőle? 😀

Szólj Hozzá

Ide írj valami szépet és okosat: ;)