27 jún 2008 Fogorvos, mert néha muszáj
 |  Kategória: orvos  | Címke: ,

Már hónapok óta tervezgetem, hogy bizony fogorvoshoz kéne mennem. El is szántam magam kb. 2 hónappal ezelőtt, de aztán az én bénaságom miatt nem lett belőle semmi. Ugyanis nem egyeztettem előtte időpontot, és hát nem is fogadtak. Na de aztán egy-két telefonos egyeztetés után végre meglett az időpont is.
A helyszín a 2. ker.-i Rendelőintézet. Igen most sokakban felmerül jogosan a kérdés, hogy miért pont ide, hiszen én nem is oda tartozom. Igen ám, de általában az ember nem szeret ismeretlen fogorvosokhoz menni és mivel Móni ennél a fogorvosnál már volt egyszer, és jókat mondott róla, így én is odamentem.
Fél négyre kellett mennem, én kb. negyedre értem oda. Sajna jó sokat kellett várnom, olyan fél ötkor kaptam meg a szurit, kb. fél órát ücsörögtem, majd ötkor nekiállt furkálni. Na, akkor még egy szurit kaptam, mert nem voltam eléggé elzsibbadva. Olyan este hat körül lett kész a fogacskám, és 5000 pénzbe került, ami szerintem abszolút nem volt drága. Nagyon szépen megcsinálta, szóval le a kalappal előtte. És akkor most jöjjön egy kis ingyen reklám:

Fogorvos: Dr. Gaál Mónika
Helyszín: 2. ker.-i Rendelőintézet, Kapás u. 22.
Időpont kérés: Tel.:06-1-488-7565



Kövesd nyomon a válaszokat: RSS 2.0 feed-el. Esetleg szólj hozzá, vagy újra olvasd el.
3 hozzászólás
  1. ax szerint:

    áá 😀

  2. sanyoca szerint:

    😉 Áhh, lehet, hogy csak a félelem miatt kellett még egyet kérni. Amúgy meg lesz időm hozzászokni, ugyanis júliusba még 4x megyek. 🙂

  3. ax szerint:

    😀
    Jááááj….Sztem az egészben a lényeg a „nem voltam eléggé elzsibbadta…”
    Én mindig előre 2-t kérek, mert rájönni hogy nem elég, nagyon kellemetlen.. 🙂

    (és meglepő módon 2. kérés után bele szoktak menni, és adnak 2.at ami azért is jó,
    mert már nem fáj.. ;))

Szólj Hozzá

Ide írj valami szépet és okosat: ;)