Sajna elég régen írtam. Pedig sok minden történt mostanság velem.

Igen, a nagy napot is túléltem, december 23.án tartottuk meg Dunaföldváron az eljegyzésünket Mónival. Már előtte napokig aludni sem tudtam, minden bajom volt. Amiatt voltam ideges, hogy mit fogok mondani, a nem kis vendégsereg előtt. Csak a „szűk” család volt ott, de így is 30-an voltunk. A nagy nap előtt a neten, utána túrtam, hogy egy ilyen eljegyzés miként is zajlik le. Találtam egy versikét is, amit bemagoltam (iskolás korom óta nem volt erre példa), kb. két nap alatt sikerült is, 5-10 hibával megtanulni. 🙂 Pedig nem volt túl hosszú vers. Egész pontosan ez volt:

„Nehéz most beszélnem, hisz izgatott vagyok,
De a lényeget illetően, kétséget nem hagyok.
S bár most izgulok kicsit, de kérdezni nem félek,
Hisz úgy lesz teljes életem, ha majd veled élek.
A szüleid előtt, most válaszolj hát nekem,
Hozzám jössz e feleségül, s élnél e velem? /Móni itt mondta az igent/

Boldogság volt hallanom az imént a választ,
Amit én most teszek, az már nem is fáraszt.
Ha az ember a kérdésre a zengő IGENT kapja,
Fontos még,hogy rábólint e, az anyja és apja.
Ezért hát kérdezem, most tisztelettel tőlük,
Adják e rá áldásukat,hogy én legyek a vőjük?” /áldást megkaptam 🙂 /

Persze a vers előtt volt egy rövid köszöntő szöveg, amit persze túlkomplikáltam. A vers végén meg gyűrűhúzás (bal kézre), persze a Móninak a jobb kezemet adtam, így nekem oda lett felhúzva 😀 LOL, utána sutyiban megcseréltem a gyűrűt. Annyira béna voltam 🙂 Persze videózva is volt, amin minden jól látszik.

Na de mindegy, a lényeg, hogy túlvagyok rajta, és örülök, hogy azért lényegében minden simán ment. Jókat ettünk, ittunk, és mivel kaja rengeteg volt, így másnap ismét összeült a vendégsereg.

Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy ott volt. Évának és Pistának, a Mamáknak, hogy mindenben segédkeztek. Sürögtek forogtak, főztek, tálaltak. Ja és az ajándékokat is köszönjük, egy kisebbfajta vagyont kaptunk.